فنڈ ریزنگ 15 ستمبر، 2024 – 1 اکتوبر، 2024 فنڈ ریزنگ کے بارے میں

A szent és a profán

  • Main
  • A szent és a profán

A szent és a profán

Mircea Eliade
آپ کو یہ کتاب کتنی پسند ہے؟
فائل کی کوالٹی کیا ہے؟
کوالٹی کا جائزہ لینے کے لیے کتاب ڈاؤن لوڈ کریں
فائل کی کوالٹی کیا ہے؟
Mircea Eliade a vallást, ezt a szimbolikus létgyakorlatot tekinti a különböző kultúrák közötti közvetítő elemnek. Kutatásai mindenekelőtt azokra a nyelvi fordulatokra, illetve magatartásmintákra irányulnak, melyek egy valahai, illetve jövőbeni kulturális egyneműséget idéznek-ígérnek. Számára a vallásban az emberi lényeg mutatkozik meg, amely antropológiai sajátja minden halandónak, s úgy véli, az istenhit elegyítő vonzereje képes megszüntetni a kultúrfokok egyenetlenségeit. Eliade szerint a kultúra az egyén lelki jelenléte a mindenségben; az 'örök visszatérés" hitéből az egzisztenciális egység visszaszerzésének reményét merítheti az individuum. Vallástörténeti kutatásaiban a lét egyneműségének mitikus hagyományát akarja újjáteremteni. Mircea Eliade 1907-ben született. A bukaresti, majd a kalkuttai egyetemen tanult filozófiát, történelmet és néprajzot. Rövid időre egyetemi oktatóként visszatért Romániába, majd az Antonescu-rezsim képviseletében diplomáciai szolgálatot teljesített Londonban és Lisszabonban. A második világháborút követően a Sorbonne-on tanított, és a párizsi Román Kulturális Központ elnöki posztját töltötte be. 1956-tól az óceánon túl, Chicagóban volt egyetemi tanár. Eliade 1986-ban, az Egyesült Államokban hunyt el.
سال:
2009
ناشر کتب:
Európa Könyvkiadó
زبان:
hungarian
ISBN 10:
9630787865
ISBN 13:
9789630787864
فائل:
PDF, 603 KB
IPFS:
CID , CID Blake2b
hungarian, 2009
آن لائن پڑھیں
میں تبدیلی جاری ہے۔
میں تبدیلی ناکام ہو گئی۔

اہم جملے